Mi volt az elvárás, amikor jelentkeztél a tanfolyamunkra?
Hogy a fejemben uralkodó káoszban végre rend legyen. Sok mindent hallott, olvasott az ember innen-onnan, de egy egybefüggő aktivált anyaggá valahogy nem állt össze. Az interneten összevadászott werkképeket is döntő többségében a tanfolyamon elhangzottak után sikerült tudatosan feldolgozni, és értelmezni. Az ok-okozati viszonyt sikerült a helyére tenni, és nem csak copy-zza az ember, amit látott, a miérteket is tudom már.
„AHA” érzés, amikor a fejedhez kaptál, és másnap már alkalmaztad is a tanult technikát?
Háttér leválasztás, és az, hogy a diszkós koncertes tapasztalatokathogyan „integráljam” a majdani inkább divat felé hajlóportfóliómban, első óra. Bár otthon abszolút hely hiánnyal küzdök. Tárgyfotókat még meg tudok oldani, de személyeket már nem.
Kialakult –e benned az, hogy a tanultakat alkalmazva jobb képeket eladhatóbb képeket fogsz készíteni, ezáltal a tanfolyamra befektetett összeg megérte?
Igen, leginkább azért, mert a leendő divat, és glamour képeimnél nem követem majd el –reményeim szerint- azokat a hibákat,amitől olyan futott még kategóriájúak lennének a képeim. De a tanfolyamona szakmai anyag mellett nyilván a kapcsolatok is sokat jelentenek, mert nem fogok sem a sörhabbal, sem a sminkkel szenvedni, ha van kapcsolatom olyan szakemberhez, aki profi.
RácskayZoltán
Melyik alkalom volt aleginkább emlékezetes számodra?
A Horacsek Ági féle sminkes rész nagyon tetszett,de mindegyik alkalom más-más miatt volt emlékezetes.
„AHA” érzés, amikora fejedhez kaptál, és másnap már alkalmaztad is a tanult technikát?
Helyhiány és felszerelés hiány miatt a gyakorlatozás még kimaradt, de a takarások, fények elvétele, tükrözése, irányítása a különböző terelőkkel és ezek technikai megoldása a legegyszerűbb (néha sufnimegoldással) módszerekkel nagyon hasznos volt.
Néhány szóban értékeld a tematikát, az előadókat, a helyszíneket.
Laza, közvetlen, barátias társaság, jó hangulatú kurzusok, szimpatikus előadók. Megfelelő helyszínek és tudatosan felépített menetrend.
Érzésed szerint a tíz alkalom elegendő arra, hogy a tanultakat gyakorlatban is elsajátítsd? (Ne feledd minden tudás annyit ér, amennyire azt alkalmazni is tudod!)
Megmondom őszintén nekem annyira tetszik, hogy én szívesen járnék még. Persze fárasztó mindig felutazni de amit láttok és hallok az kárpótol. Szerintem 10 alkalom alatt nem tanulunk meg mindent. Én jegyzeteltem, aztán itthon sokat kel gyakorolni.
Kialakult –e benned az, hogy a tanultakat alkalmazva jobb képeket eladhatóbb képeket fogsz készíteni, ezáltal a tanfolyamra befektetetett összeg megérte?
Teljesen másképp gondolkozok most ha kitalálok egy fotót. Világítás részére gondolok. Nem mindig jön össze, amit alkotni akarok, de gyakorlok. Arra már rájöttem, hogy a három vakum kevés a világításra néha. Gondolom ha a sulinak vége lesz, és akkor is lenne valami kérdésem, fordulhatok hozzátok.
Néhány szóban értékeld a tematikát, az előadókat, a helyszíneket.
Béla te nagyon jó előadó vagy, csak én a fizikát nem értem, így nemsokat jegyeztem meg az elektronokból, vagy mikből. Tudom ez a része is fontos lenne, de sose voltam jó fizikából.
Gyuri, aranyos de annyit mesélt, ami szerintem nem tartozott az órához.
Ági nagyon belevaló csaj és gyönyörű munkája van.
Tamás, tök jó fej, nagyon jól és érthetően magyaráz. Nagyon jó a műterme, jól felszerelt, én is ilyet akarok.(-:
Szabó-Boros Mónika
„AHA” érzés, amikor a fejedhez kaptál, és másnap már alkalmaztad is a tanult technikát?
Valójában sok mindent már tudtam, de nem alkalmaztam, és úgy gondoltam, a profik biztos nem így csinálják. Itt látom, hogy csinálja egy profi, és mennyit bajmolódik néha apróságokkal. Tehát akkor kaptam a fejemhez, amikor láttam, hogy egyszerűségben rejlik a nagy titok.
Érzésed szerint a tíz alkalom elegendő arra, hogy a tanultakat gyakorlatban is elsajátítsd? (Ne feledd minden tudás annyit ér, amennyire azt alkalmazni is tudod!)
Sokkal nagyobb gyakorlatra van szükség, ezek a gyakorlatok egy nagyon jó irányt adnak, ami fontosabb akárhány receptnél.
Néhány szóban értékeld a tematikát, az előadókat, a helyszíneket.
Valójában más volt az elképzelésem, de a valóság jobb. Lehet, hogy nem olyan látványos, mintha csinálnánk két szuper képet, és azt megmutathatnánk ismerőseinknek, hogy milyen csúcs fotósok vagyunk,de hasznosabb.
Érzésed szerint a tíz alkalom elegendő arra, hogy a tanultakat gyakorlatban is elsajátítsd? (Ne feledd minden tudás annyit ér, amennyire azt alkalmazni is tudod!)
Lehet hogy a végén kevésnek fogom érezni, mert egész jó a társaság is….
Kialakult –e benned az, hogy a tanultakat alkalmazva jobb képeket, eladhatóbb képeket fogsz készíteni, ezáltal a tanfolyamra befektetetett összeg megérte?
Tudásba befektetni sosem bűn. Mondok egy példát. A nagyobbik fiam most lesz 3 éves, és már kattintgat…. Én is kamatoztatom, de a tudást én meg neki adom át. Lehet, hogy ő is sikeres lesz… Ezért megérte.
Néhány szóban értékeld a tematikát, az előadókat, a helyszíneket.
Talán az egyik legjobban a lényegre törő képzés, ami szemléletet váltott bennem… és nem csak tovább képezte a semmit, ahol megveregetik a válladat, hogy ügyes vagy, hanem elmondja a Tamás pl. hogy hol csúsztam el a képen, mit csinálna másképp – 3-4 helyen is, és tényleg igaza van.
Mindenkivel maximálisan elégedett vagyok, ahogy a hozzáállásukkal is.
Alexovics Attila
Mi az, amire nem tértünk ki, vagy úgy érzed, hogy nem kaptál választ vagy megoldást?
Biztos fel fog merülni bennem sok kérdés majd a tanfolyam után is, de azt hiszem, hogy számomra a lényeget, a tudatosságot, Tamás és Béla nagyon jól átadja nekünk.
Melyik alkalom volt a leginkább emlékezetes számodra?
Az ételfotó nagyon érdekes volt, de nem világítás szempontból, hanem, mert benézhettünk a varázsló függönye mögé.
Néhány szóban értékeld a tematikát, az előadókat, a helyszíneket.
Elégedett voltam mindennel, tényleg. Tetszett nagyon, hogy mindkét előadónk mesél érdekes, izgalmas történeteket, és nem csak az adott előadás tematikáját szárazon.
Szamek András
Hozzászólás
Üdvözöljük a
Tripont Light Academy-on
© 2012 Created by Tripont Light Academy.
Profilkártyák | Jelentse észrevételét | Használati feltételek
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Tripont Light Academy –nak.
Csatlakozzon a(z) Tripont Light Academy hálózathoz